U18 Továbbra is veretlenül!
2026. 11. 01. vsárnap
Október 31-én, U18-as csapatunk ismét hazai közönség előtt lépett pályára, ezúttal azonban különösen izgalmas forduló várt a lányokra. Két olyan együttes érkezett hozzánk, amelyek 3/3 győzelemmel, hozzánk hasonlóan, szintén veretlenül várták a játéknapot. A bajnokság ezen csoportjában tehát az első három helyezett mérte össze a tudását ezen a fordulón.
Kővári Viktor edzői értékelése:
Nagyon vártuk már ezt a fordulót, hiszen két kifejezetten izgalmas mérkőzésre készültünk. Két olyan csapat érkezett hozzánk, amelyek szintén veretlenül, 3/3 győzelemmel álltak a bajnokságban, így egész héten arra készültünk, hogy két szoros, kiélezett találkozót játszunk majd. A célunk ugyanakkor egyértelmű volt, mindkét mérkőzést szerettük volna megnyerni, és ezzel elérni, hogy a csoportban mi maradjunk az utolsó veretlen csapat.
Az első mérkőzésen, 11 órától a BVSC-Zugló együttese ellen léptünk pályára. A lányok nagyon jó hangulatban, felszabadultan várták a találkozót, és szerencsére ez már a mérkőzés első pillanataitól kezdve a játékukban is megmutatkozott. Nagy tűzzel, elszántsággal és lendülettel kezdtünk, amit jól mutatott, hogy már az első nyitásainknak köszönhetően sikerült többpontos előnyt kialakítanunk. Ezt a szett hátralévő részében tovább növeltük, így az első játszmában szinte végig mi irányítottuk a játékot. Természetesen a BVSC-Zugló is megmutatta, hogy miért tartozik a csoport élmezőnyéhez, és több szép megoldást is láthattak a mérkőzésre kilátogató szurkolók, összességében azonban magabiztosan hoztuk az első szettet.
A második játszmában még inkább sikerült érvényesítenünk az akaratunkat. Fegyelmezett, hatékony játékkal, különösebb nehézség nélkül növeltük az előnyünket, és ezt a szettet is magabiztosan nyertük meg. A harmadik játszmában már lehetőségem nyílt néhány cserére is, így a pályán lévő játékosok rotálásával frissíthettük a csapatot. A BVSC továbbra is jó erőkből álló, komoly ellenfél volt, a lányok azonban ekkor sem engedték ki a kezükből az irányítást, és végül a harmadik szettet is sikerült megnyernünk.
Így végül 3:0-ás győzelemmel zártuk az első mérkőzést! Nagyon büszke voltam a csapatra, hiszen nemcsak az eredmény, hanem a mutatott játék és a hozzáállás is igazán meggyőző volt. Külön kiemelném a cserepadon ülő játékosokat is, akik végig ugyanolyan lelkesedéssel és odaadással támogatták társaikat, mint amilyen elszántsággal a pályán lévők küzdöttek. A szurkolás pedig ezúttal is fantasztikus volt, amiért külön köszönet jár mindenkinek!
A nap második mérkőzésére 15 órától került sor, ahol az MTK Budapest csapatát fogadtuk. Ismét egy jó erőkből álló ellenféllel találtuk szembe magunkat, így tudtuk, hogy ezen a találkozón is nagy lendülettel és maximális koncentrációval kell kezdenünk. Szerencsére a lányok pontosan ezt tették, az első mérkőzéshez hasonlóan már a kezdéstől fogva mi diktáltuk a tempót, és az első játszmában gyakorlatilag nem hagytunk kérdést afelől, hogy melyik csapat akarata érvényesül a pályán. Nagy különbséggel sikerült megnyernünk az első szettet.
A második játszmában már valamelyest magára talált az MTK, de továbbra is mi tudtuk irányítani a mérkőzést. Hatékony játékunknak köszönhetően ezt a szettet is sikerült nagyobb pontkülönbséggel megnyernünk, így két játszma után úgy tűnt, hogy magabiztosan haladunk a második győzelmünk felé.
A harmadik szettben azonban gyökeresen megváltozott a mérkőzés képe. Mintha egy teljesen másik csapat érkezett volna vissza a pályára az MTK oldalán. A nyitójátékuk és a támadásaik is jelentősen feljavultak. Az erős nyitásaikkal komoly nehézségeket okoztak nekünk, majd az ezekből kialakított támadásokkal jelentős előnyre tettek szert. Egy ponton már úgy tűnt, hogy nehéz lesz visszakapaszkodnunk a játszmába. A szett vége felé közeledve azonban mi is sebességet tudtunk váltani. Néhány cserével sikerült frissíteni a pályán lévők lendületét és mentalitását, aminek köszönhetően fokozatosan ledolgoztuk az MTK előnyét. Olyannyira sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe, hogy végül teljesen kiegyenlített állásból érkeztünk a hajrához. Két játszmalabdánk is volt, amelyek értékesítésével akár 3:0-ra is lezárhattuk volna a találkozót. Az MTK azonban, mindkét helyzetben jól védekezett, és végül ők szerezték meg a pontokat. Így egy rendkívül izgalmas, drámai végjáték után 27-25-re az MTK nyerte a harmadik szettet.
Ez a fordulat érezhetően megváltoztatta a két csapat lelkiállapotát. Az MTK hatalmas lendülettel, szinte újjászületve érkezett a negyedik játszmára, míg a mi lányaink érthetően kissé csalódottan és hitehagyottan léptek ismét pályára. Talán ez volt a mérkőzés legnehezebb pillanata, hogy fejben és mentálisan is fel kellett dolgoznunk az elveszített játszmát, és vissza kellett találnunk ahhoz a játékhoz, amely az első két szettben jellemzett bennünket.
A negyedik játszma ennek megfelelően rendkívül kiélezett küzdelmet hozott. A két csapat fej fej mellett haladt, hol az MTK, hol mi tudtunk néhány pontos előnyt kialakítani. A húsz pont feletti szakaszban azonban ismét érkezett egy erőteljes ellenfélbeli nyitás sorozat, amellyel több pontot is sikerült szerezniük egymás után. Ekkor különösen fontos volt, hogy a lányok ne engedjék megismétlődni a harmadik játszma forgatókönyvét.
És a lányok végül megugrották a feladatot! Hatalmas küzdelemmel, koncentrációval és akarattal sikerült visszajönnünk a hajrában, az utolsó két pontot pedig már mi szereztük meg. 25-23-ra megnyertük a negyedik játszmát, ezzel pedig 3:1-es győzelmet arattunk az MTK Budapest ellen!
A mérkőzés végét katartikus örömünnep követte. A lányok és a szurkolótábor is valósággal felrobbant az örömtől. Őszintén mondom, hogy az ilyen pillanatokért éri meg edzősködni. Olyan élményt kaptam ettől a mérkőzéstől, amit edzőként nagyon nehéz szavakba önteni. Látni, ahogyan a játékosok a nehézségek ellenére is képesek összeszedni magukat, egymásért küzdeni, és végül közösen átélni egy ilyen győzelmet, számomra a sport egyik legszebb oldala.
Természetesen a mérkőzés tanulságait is le kell vonnunk. Dolgoznunk kell azon, hogy egy találkozón belül ne változhasson ekkorát a játék képe. Az első két szettben magabiztosan irányítottuk a mérkőzést, majd a következő kettőben már minden egyes pontért komoly küzdelmet kellett vívnunk. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy nem feltétlenül a mi játékunk minősége romlott jelentősen, hanem az ellenfél tudott olyan szintű javulást produkálni, amire nekünk is megfelelő válaszokat kell találnunk. A jövőben azon dolgozunk majd, hogy az ilyen helyzetekben mi is képesek legyünk még egy fokozatot kapcsolni, és még hatékonyabban reagálni az ellenfél változó játékára.
A két győzelemnek köszönhetően továbbra is veretlenül állunk a bajnokságban. Jelenleg 4/4 győzelemmel vezetjük a tabellát, és már csak két mérkőzés vár ránk az alapszakaszban. Két hét múlva Debrecenbe utazunk, ahol idegenben kell majd pályára lépnünk. Az ottani találkozók eredményei döntik el, hogy végül sikerül-e megszereznünk a csoportelsőséget. Amennyiben mindkét mérkőzésünket megnyerjük, amire jó esélyünk van, csoportelsőként akár osztályozót is játszhatunk a II. osztályba történő feljutásért. Ez azonban még a jövő zenéje, egyelőre a következő feladatokra koncentrálunk.
Végezetül szeretném elmondani, hogy mérhetetlenül büszke vagyok a lányokra! Egyénileg és csapatszinten egyaránt rengeteget dolgoznak, és ezen a fordulón is megmutatták, hogy mentálisan, fizikálisan és a játék valamennyi elemében képesek a maximumot nyújtani. Különösen nagy értéknek tartom, hogy a komoly nyomás és a nehéz pillanatok ellenére is mindenki igyekezett hozzátenni a maga részét a közös sikerhez.
A csapategységünk egyre erősebb, és külön öröm látni, hogy a cserepadon ülők ugyanúgy együtt élnek a mérkőzéssel, ugyanúgy örülnek egy-egy sikeres megmozdulásnak és a győzelemnek, mint azok, akik éppen a pályán vannak. Számomra ez legalább annyira fontos, mint az eredményesség.
A szezon egyik legfontosabb célja számomra, hogy ne csupán egy jól működő röplabda csapatot, hanem egy igazi, összetartó közösséget építsek. Egy olyan csapatot, amelynek minden játékosa büszkén tekint majd vissza erre az időszakra, és arra, hogy a Palota RSC U18-as együttesének tagja lehetett.
Köszönjük a szurkolóknak a fantasztikus támogatást! Folytatjuk a munkát, hiszen a céljainkért még sokat kell dolgoznunk! Hajrá, Palota!
Eredmények:
Csak a Palota! ❤️
Vissza