U15 Középszakasz V. forduló
2025. 03. 06. csütörtök
Március 2-án, vasárnap az U15-ös lányaink hazai pályán játszottak az MTK és a Dunakanyar csapataival.
Nagyszerű játékkal kezdtük meg az MTK ellen az első játszmát. Hatékonyan nyitottunk, szépen mezőnyöztünk és a támadásaink is remekül sikerültek. A legtöbb játékelemben kiemelkedőt nyújtottunk magunkhoz képest is. Aztán 16:10-es vezetésnél sajnos szétesett a rendszer és felhoztuk az ellenfelünket. Rendre lemaradtunk a sáncolásban és a helyezkedésünk is pontatlanná vált. A nyitásaink is a zavarodottság tökéletes példáját eredményezték, és hiába volt meg az esélyünk az első játszma behúzására, sajnos kicsúszott a kezünkből a döntő pillanatban az irányítás és elvesztettük azt. A küzdelem megvolt, de szétestünk teljesen.
A következő két játszmát már mentálisan elvesztettük mikor a pályára mentünk. Megint borzasztó nyitásfogadással kezeltük az ellenfelünk szerváit, nem találtuk a feladónkat, ezért néhány sikeres támadáson kívül nem nagyon tudtunk mit felmutatni. A cseréink egészen jól szálltak be a mérkőzésbe, de sajnos ilyen gödörből, csapat szinten, lehetetlen kilábalni. Végeredmény sajnos 3:0 az ellenfelünknek, pedig annyira szépen kezdtünk, sajnos sokkal több is lehetett volna ebben a meccsben.
A Dunakanyar elleni párharcunkat kíváncsian vártuk, mivel 3:1 arányban legyőzték az addigra kissé elfáradt MTK együttesét. Sikerült összekapnunk magunkat, mitöbb újra összeállt a kép és küzdelmes játékkal szereztük meg az első játszmát. A következő három játszmában méltó ellenfelei voltunk az Dunakanyar lányainak és az egész mérkőzésen tartottuk magunkat. Voltak nagyszerű pillanataink és többször fegyelmezetten játszottuk a játékot, de néhány döntő momentumban sajnos nem jött össze a pontszerzés.
Ezen a mérkőzésen is működtek a cserék, mindenkinek szüksége volt olykor egy kis felocsúdásra és legalább volt kémia a lányok közt. A játszmákat kisebb különbségekkel veszítettük el mint az előző mérkőzésen, de sajnos ez a végeredményen nem változtatott. A mérkőzést 3:1 arányban elvesztettük.
Sokféleképpen lehet veszíteni, amire most két példát is mutattunk. Az egyiknél óriási magasságokban jártunk és lezuhantunk. A másikban egészen jó játékkal, kis különbségekkel a végén mentek el a játszmák.
Fel tudtunk állni egy óriási pofon után. Nagyszerű érzés látni ettől a tucatnyi fiatal lánytól, hogy ennyi energiát képesek beletenni ebbe az egészbe és felvenni a versenyt a nagyobb egyesületek ellen.
A fejlődés szemmel látható. Szeretünk jó csapatokkal szembe kerülni, mert ettől tudunk mi is jobbá válni és reméljük, hogy néha azért fogunk majd meglepetést okozni.
Eredmények:
Csak a Palota! ❤️