U17 Az év első tornája
2025. 01. 27. hétfő
Hosszú kihagyás után január 25-én szombaton, hazai pályán került sor U17-es csapatunk idei első tornájára, melyen a kistarcsai és a jászberényi lányokat fogadtuk.
Az első mérkőzést a Sportathlon SE ellen kezdtük, akik nagy lelkesedésükkel és jó nyitásaikkal leptek meg bennünket. Ezzel végig vezették az első játszmát, amit 25:17-re meg is nyertek. A második szettben, két U15-ös játékos is pályára lépett, kicsit változtatva a csapat szerkezetén.

A lányok koncentrációja és figyelme javult, ennek köszönhetően a játékunk nyitásban és támadásban is sikeresebb lett. Meg is lett az eredménye, mert a szettet 25:15-re nyertük. A koncentráció a harmadik játékrészre is megmaradt, így a harmadik szettet is nyertük 25:22-re.
A negyedik játékrészben ismét a vendégek koncentráltak jobban, így ők győzedelmeskedtek 25:21-re.
Következett a mindent eldöntő ötödik szett, ami végig szoros és izgalmas labdamenetekben volt gazdag. Itt a lelkesedés mindent vitt, amihez nem keveset tett hozzá a síppal-dobbal kiérkező szülői szurkolótáborunk. A végjátékban sikeresen 15:12-re nyertünk, így a meccset is behúztuk 3:2-re.
Egy kis pihenő és egy ebéd után a jászberényi csapattal néztünk újra farkasszemet. Az első szettben nehezen találtuk saját játékunkat, rengeteg nyitást rontottunk. Szoros szettben, de végül 25:23-ra sikerült nyerni.
A második felvonásban végre mi tudtunk irányítani szuper támadásokkal, jó nyitásokkal fűszerezve a játékot, így 25:13-ra nyertünk. Sajnos ahogy az várható volt a fáradság a harmadik szettre jött ki a lányokon. Nem ment a nyitásfogadás, ami a támadásaink eredménytelenségét is jelentette. El is ment ez a szett 25:17-re.
A negyedik játszmában ismét közre játszott a szurkolók hangos buzdítása. A lányok nagy erőbedobással küzdöttek a szett és a mérkőzés lezárásáért, ami remekül sikerült 25:20-ra alakítva a szettet és így a mérkőzést 3-1-re megnyerve.
Tényleg nagy köszönet a kilátogató szurkolóknak mind a három csapatból, akik remek és felejthetetlen hangulatot csináltak a Sződliget utcai csarnokban!
Két hét múlva várjuk az új fordulót! Szép volt lányok!
Eredmények:
Csak a Palota! ❤️