U15 Megkezdtük az idei bajnokságot

2024. 09. 23. hétfő

Szeptember 21-én, szombaton kezdődött meg az országos U15-ös bajnokság III. osztály közép B csoportjának első csoportköre. A forduló, az MTK városmajori csarnokában zajlott, ahol négy csapat mérte össze tudását. Sorrendben a következő ellenfelekkel mérkőztünk meg: BKGDSE Szigetszentmiklós, KSE Kék, MTK fehér.

Most játszottunk először ebben a felállásban és a hatos rendszer is nagy kihívást jelentett, ezért nagy kérdőjelekkel kezdtük meg a tornát. A lányok is nagyon izgatottak voltak, hiszen itt egészen más légkör várta őket, mint azt korábban megszokták. Voltak szerencsére már U15-ben tapasztalatott szerzett játékosaink, ezért rájuk nagy felelősség hárult, de parádésan segítették a társaikat.

A mérkőzéseink nagyszerűen alakultak. Ahogy meneteltünk a nap folyamán, egyre jobban ment a játék. Játszmáról-játszmára fejlődtünk. Ragyogó nyitásokkal és pazar mezőnymunkával dolgoztunk. A nyitásfogadásunk volt a legrosszabb arányú, de összességében elégedettek lehetünk a legtöbb játékelemmel. Remek helyezkedéssel vártuk a támadásokat és a potyalabdákat. A legnagyobb arányú előkészített és befejezett támadást mondhattuk magunkénak a résztvevő csapatok közül. Mindhárom mérkőzésünkön 2:0 arányban vezettünk, ami a három szettes rendezésben automatikus győzelmet jelentett. A harmadik szettekben minden cserejátékosunk tesztelhette a tudását, de nehéz dolguk volt a már bemelegedett ellenfelekkel szemben, ezért ezeket sajnos elveszítettük, ennek ellenére fontos tapasztalatokkal gazdagodtunk.

Az első csoportkörünket veretlenül zártuk, ami remek előjelnek számít, de nem dőlhetünk hátra, mert mindenki képes ugrásszerűen fejlődni ebben a korosztályban.

Hatalmas gratula a lányoknak, igazán látványos játékot mutattak a pályán.

Eredmények:

  • Palota RSC - BKGDSE U152 : 1 ( 25:20, 25:20, 10:25 )
  • KSE U15 Kék - Palota RSC1 : 2 ( 16:25, 11:25, 25:9 )
  • MTK Budapesr Fehér - Palota RSC1 : 2 ( 10:25, 13:25, 25:12 )

  • Csak a Palota! ❤️