Palota Röplabda Sport Club

img
U15 Elkezdtük a középszakaszt

2024. 01. 16. kedd

Január 13-án Kistarcsa rendezte a bajnokság középszakaszának első tornáját.

Az első meccsünket a KSE csapata ellen játszottuk, ami remek bemelegítésnek tűnt a következő, komolyabb ellenfél előtt.

Ám a lányokon már ekkor érezhető volt a bizonytalanság és a kicsinyhitűség annak ellenére, hogy az első szettet simán nyertük. Azt lehetett volna gondolni, hogy a mérkőzés előrehaladtával feloldódik a feszültség, ám nem így történt. Ez odavezetett, hogy ellenfelünk egyre bátrabban játszott, mi meg egyre bátortalanabbul. A végére magunknak tettük izgalmassá a találkozót.

Ilyen előzmények után indultunk neki a házigazda, Kistarcsa elleni mérkőzésnek, amelyik a csoport egyik legerősebb együttese. Az első szettben fej-fej mellett haladtunk, bár meglehetősen sok hibával játszottunk, így tálcán kínáltunk értékes pontokat, a feszültség azonban most is kiült az arcokra. A szettet 20-25-tel zártuk, amikor következett a második játékrész. Ekkor azonban olyan mélyrepülés következett, ami azt eredményezte, hogy a házigazda úgy elhúzott, hogy csak a füstjét láttuk. Emiatt a csapat nagy részét a szett közepén felváltották a cserejátékosok, akik derekasan helyt álltak, amig társaiknak volt lehetőségük összeszedni magukat, hogy a harmadik szettben előhozzák a valódi tudásukat. Ez azonban nem így történt: egymás után adtuk oda a pontokat az ellenfelünknek, szinte feltett kézzel, leszegett fejjel álltunk a pályán. A hátrányunk megint behozhatatlannak tűnt, így megint következett a "nagy" csere, vagyis bementek a cserejátékosok, akik megint szépen helyt álltak. Dicséret érte! Aki még dicséretet érdemel, Alina, aki csapatkapitányhoz méltón bíztatta és igazgatta a társait, valamint Nia, aki minden tőle telhetőt megtett - sérült ujja ellenére.

Többször hangsúlyoztam már, hogy lehet vereséget szenvedni, de azt úgy, hogy kiteszem a lelkemet a pályán, mert, ha úgy érzem, hogy mindent megtettem, nem marad bennem hiányérzet, és elfogadom, hogy jobb volt az ellenfél. Minden edzésen gyakoroljuk a rendszert, és hogy milyen biztos megoldásokat lehet bevetni, hogy pontokat gyűjtsünk - ebből ma nem sok látszott. Pedig, ha visszaemlékszünk az előző egymás elleni összecsapásra a Kistarcsa ellen, amikor hazai pályán 3:2-re győztünk, éppen az volt az erősségünk, hogy okos, fegyelmezett játékot játszottunk, és remekül működött a rendszerünk. Egyetlen játékos hiánya (aki ráadásul azon a meccsen igen gyengén muzsikált), nem indokolja, hogy feltett kézzel megadjuk magunkat. Igen tanulságos meccs volt, mert a legtöbbet a hibáinkból tudunk tanulni.

Biztos vagyok abban, hogyha nem ma, hanem néhány hét múlva játszuk a meccset, sokkal jobb eredmény születik.

Hajrá lányok! Hétfőn rá lehet tenni egy lapáttal!

Eredmények:

  • KSE U15 Sárga - Palota RSC 0 : 3 ( 12:25, 19:25, 20:25 )
  • Palota RSC - Kistarcsa VRSC 0 : 3 ( 20:25, 6:25, 11:25 )

  • Csak a Palota! ❤️