Címünk
1152 Budapest, Sződliget u. 24.
palotavolley@yahoo.com
Palota Röplabda Sport Club

1152 Budapest, Sződliget u. 24.
palotavolley@yahoo.com
2023. 05. 16. kedd
Van ám restancia - 3. rész, avagy rövid összefoglaló a Palota RSC U20 csapatának 2023. március 25-i tornájáról.
A sors játéka… Amikor Rebeka megsérült január közepén, pont ugyanezen 2 csapat ellen játszottunk. És ő pont most, a Szeged és a Kispest ellen tért vissza közénk, igaz még csak óvatosan mozogva, kizárólag pár szerva erejéig teszteltük a bokáját, mennyire terhelhető. De visszatért végre, nagyon vártuk már! Számomra ez sokkal fontosabb volt, mint az elért eredmények ezen a napon.
Délutáni tornát rendeztünk, először a Szeged csapata ellen léptünk pályára. Szerencsére a Csapat végig uralta a mérkőzést, a hatékony szervákkal megalapozott támadásokkal sikerült végig nyomás alatt tartani ellenfelünket. Szettveszteség nélküli magabiztos győzelem után várhattuk a következő mérkőzésünket, melyről tudtuk, hogy nem lesz könnyű meccs.
Nem bizony, hiszen a Kispest ellen játszottunk, akiktől eddig szoros mérkőzéseken vereséget szenvedtünk ebben a bajnokságban már 2 alkalommal. És… sajnos ezúttal sem történt másképpen, mint korábban. Egy színvonalas, végletekig kiélezett, hatalmas küzdelemben végül ismét vereséget szenvedtünk, de mindenki, aki látta a mérkőzést tanúsíthatja, semmi okunk nincs szégyenkezni, emelt fővel hagyhattuk el a pályát. Ha a kritikus időszakokban kicsit kevesebb hibával játszunk - gondolok itt elsősorban a negyedik játszma végjátékára -, akkor talán átléphettük volna saját árnyékunkat végre. A döntő szettre sajnos teljesen elfogytunk fejben. De csüggedni nem szabad, visszatért közénk Rebeka, akivel egyértelműen stabilabb, erősebb lesz a csapat.
Ha képesek leszünk a Kispest elleni mérkőzésen mutatott színvonalon játszani az elkövetkezendő meccseken, akkor valóra válhat titkos álmunk és bejuthatunk a Közép csoport legjobb 4 csapata közé.
Eredmények:
A csapat tagjai: Csóh Rebeka (csapatkapitány), Fekete Gréta, Balogh Eszter, Fülöp Kata, Király Csenge, Endrődi Noémi, Baranyai Eszter, Janka Tamara, Hámori Zara, Nagy Veronika
Csak a Palota! ❤️