Palota Röplabda Sport Club

img
U17 első tornája 2023-ban

2023. 02. 01. szerda

Összefoglaló a Palota RSC U17 csapatának 2023. évi első tornájáról.

A serdülők is elkezdték a 2023-as évet, bár a csapat jelentős részének nem ez volt az idei első fellépése, lévén az U20-as csapatban is játszottak már 1 hete. Azt gondolom, nemigen lehet jobban kezdeni egy évet, mint ahogy a Lányok tették. Sokat elárul a teljesítményünkről, hogy a legszorosabb játszmában, amit játszottunk a nap során, ellenfelünk 16 pontot tudott csak szerezni.

Ezen a tornán végig koncentráltan játszottunk, határozottan, eredményesen és keményen támadtunk és ezúttal a szerváink is olyan hatékonyak voltak, hogy ellenfeleink, a debreceni Eötvös DSE és a Kazincbarcika sokszor nem is tudott mit kezdeni velük. Örültem, hogy sikerült mindkét mérkőzésen végig fenntartani a magas színvonalú játékunkat, és annak is, hogy ismét keretben és pályán lévő U15-ös játékosaink, Flóra és Kata egyre jobban beilleszkednek. Jó volt látni, ahogy egyre jobban formálódik a Csapat.

Hasznos torna volt. Már tudjuk, hogy Fofi vércukorszintje olyan, mint az ejtés. Olykor leesik. A Lányok megtanulták, hogyan lehet szakszerűen becipelni Bokahontast a pályára, akit lassan kénytelen leszek mindig becserélni legalább szerválni, mert visszatartani egyre nehezebben lesz. Megtanultuk, hogy a győztes meccsek végén a kösz-kösz-köszi, kösz-kösz-köszi ugrándozást végre tudjuk hajtani vánszorogva is, kímélve a bokákat és a térdeket (különösen az enyémeket).

Szóval tényleg hasznos torna volt. De hogyan látták a Lányok?

Bötkös Flóra (U15-ös játékos)

Erre a meccsen már egy kicsit kisebb gyomorgörccsel indultam el. Sokat segített, hogy már megjelentem pár edzésen a héten, ugyanis már nem féltem annyira pályára lépni. A lányok megint nagyon segítőkészek voltak, odafigyeltek arra, hogy nekünk/nekem még kell egy kis segítség a helyezkedésnél. Nagyon élveztem az egész játékot, jól éreztem magam a lányokkal, és a pályán is felszabadultabbnak éreztem magam (bár még mindig soknak érzem a hibázásaim számát).

Bokahontas izé..Hámori Zara (játékos)

A hétvégén az Eötvös és a Kazincbarcika csapata ellen volt meccsünk. Sajnos a sérülésem miatt csak szurkolni tudtam és lelkesíteni a lányokat. Nagyon jó volt így kívülről látni, hogy mennyire jól összedolgoznak a pályán és a két feljátszó játékossal már ilyen jó összhangban vagyunk. Én is besántikáltam, hogy nyissak, de a másik csapat ki is szemelt magának, így a másfél hónapos kihagyásom után nem igazán jött össze az érintés. Egy nagyon szép győzelemmel jöttek le a lányok. A következő meccs előtt ebédeltünk, gyrost kaptunk, amibe Katus kicsit sok csípős szószt tett, amit egy kis csokival próbált enyhíteni. A Kazincbarcika csapata ellen is nagyon szép győzelemmel zártunk, ahol Kata nagyon szépen megállta a helyét feladó poszton. Összességében nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy ilyen kis létszámmal is szuper eredményt értek el. Remélem, hogy minél előbb pályára léphetek és erősíthetem a csapatot.

Király Csenge (játékos)

A hétvégén Eötvös (Debrecen) és a VRCK (Kazincbarcika) csapata ellen játszottuk. Az első meccs az Eötvös ellen volt. Az egész csapat nagyon összeszedetten játszott Flóra és Kata is nagyon hamar összeszokott velünk és nagyon ügyesen játszottak. Ennek köszönhetően 3:0-ra sikerült nyernünk. A második meccsen Kazincbarcika ellen játszottunk. Melynek első szettjében Florina rosszulléte miatt a két kisebb korosztályú játékos egyszerre lépet pályára. Nagyon jól szerepeltek a pályán. Ezt a meccset is 3:0-ás szett arányban nyertük meg. Lényegében én az egész napról azt gondolom, hogy az egész csapat nagyon összeszedetten és jól játszott.

Eredmények:

  • Palota RSC - Eötvös DSE 'A' 3 : 0 ( 25:15, 25:12, 25:13 )
  • Palota RSC - VRCK 3 : 0 ( 25:16, 25:10, 25:11 )

  • A csapat tagjai: Janka Tamara (csk), Király Csenge, Garay Florina, Hámori Zara, Fülöp Kata, Le Khanh Ngoc, Bötkös Flóra, Jenei Kata.

    Csak a Palota! ❤️