Palota Röplabda Sport Club

img
U20-as második OIB torna

2022. 10. 12. szerda

Rövid összefoglaló a Palota RSC U20 csapatának október 8-i kínpadi, izé színpadi fellépéséről

Nem fogok más tollával ékeskedni és írni is csak keveset és azt is a saját tollammal. Lévén ezen a tornán nem velem, a megszokott (olykor már elviselt) edzőjével szállt harcba a csapat, melynek keretében több olyan játékos is szerepelt, akik iskolai elfoglaltság, illetve betegség miatt alig pár edzésen tudott részt venni az elmúlt időszakban. Én magam kíváncsian vártam a fordulót, mert biztos voltam benne, hogy mindenkinek nagy tanulsággal fog szolgálni. Hálás köszönet Mazsinak, aki szárnyai alá kapta a lányokat. Remélem, jó volt neki újra belekóstolni egy utánpótlás csapat vezénylésébe, mint ahogy abban is bízok, hogy a lányoknak jó lecke volt, miképpen kell mérkőzést játszani egy talán kevésbé vehemens edző irányítása alatt.

A mérleg 1 győzelem és 1 vereség. Meggyőződésem, hogy a vereség leginkább az újdonság okozta lámpaláz, illetve az ezzel járó több hiba rovására írható. Biztos vagyok benne, hogy a következő mérkőzéseken már a szombati második meccsen tapasztalt dinamika és eredményesség fogja a játékunkat jellemezni.

És akkor az idegen tollak, pontosabban két főszereplő gondolatai a két mérkőzésről:

Kiss Edina (játékos)

Összeségében szerintem jól játszottunk, jók voltak a meccsek. Ha a TF ellen játszottunk volna előszőr, akkor a BVSC-t is meg tudtuk volna verni, mert egyaltalán nem voltak jobbak nálunk, csak a meccs végére már látszott, hogy fejben kezdünk elfáradni. Személy szerint én a hosszú kihagyás ellenére jól éreztem magam nagyon. Meg is lepődtem, mert azt hittem, gyengébben fogok játszani, de egész elviselhető voltam. 😊

Csóh Rebeka (csapatkapitány)

Az első meccset kicsit szétcsúszva kezdtük. Pontatlan játékkal és kevés kommunikációval. A második szettben álltunk nyugodtabban pályára és pár hibát kiszűrve behúztuk a szettet. Azonban az utolsó két szettet így is elvesztettük. Sok nyitás hibánk volt, illetve a támadásoknál nem gondolkodtunk, többet kiütöttünk vagy nem oldottunk meg hatékonyan, ráadásul centereink is kihasználatlanok maradtak. Mezőnyben sűrűn egymásra vártunk, nem mozdultunk meg. Pálma liberó játéka volt, ami lendületet adott többször a csapatnak, viszont ez sajnos hamar alábbhagyott bennünk. Összeségében ezt a meccset én úgy érzem mi magunknak vesztettük el, nem voltunk ott fejben és nem tudtunk összeállni egy csapattá. Ismerem a játékunkat és közel sem gondolom, hogy kitettünk mindent, amit tudunk. Viszont a győzelemhez ott kell lennie az akaratnak és nem szabad félnünk a felelősségtől.

A második meccs az előzőt nézve nem ígérkezett sokkal könnyebbnek. Azonban az első szettben Zsófi nyitásaival 9-0-as vezetéssel kezdtünk. Innentől kezdve mindenki bátran állt az alapvonalhoz nyitni és a meccs nagy részében olyan nyitásminőséggel álltunk elő, ami problémát okozott ellenfelünknek. Ennek köszönhető, hogy a meccs 3 szettjében többféle felállást is kipróbáltunk.

Sajnálom, hogy nem sikerült a második meccsen való nyitásokat megmutatni a BVSC-nek is. Nincs kétségem afelől, ilyen nyitásokkal behúztuk volna az első meccset is.

Eredmények:

  • BVSC-Zugló Sárga - Palota RSC 3 : 1 ( 25:17, 21:25, 25:23, 25:18 )
  • TFSE-Lónyai - Palota RSC 0 : 3 ( 4:25, 6:25, 11:25 )

  • A csapat tagjai: Csóh Rebeka (csk), Kiss Edina, Fekete Gréta, Kóka Zsófia, Balogh Eszter, Fülöp Kata, Molnár Pálma, Baranyi Eszter (1. mérkőzés), Balázs Blanka (2. mérkőzés)


    Csak a Palota! ❤️