Palota Röplabda Sport Club

img
U13-as alapszakasz harmadik forduló

2023. 11. 21. kedd

November 19-én vasárnap, Debrecenbe utazott az U13-as korosztályunk a soron következő fordulójára, ahol a második és harmadik mérkőzést játszottuk. A rendkívül hideg teremben, komoly bemelegítést kellett végeznünk, hogy megfelelő üzemi hőfokra kapcsoljunk.

Első összecsapásunkon a Szolnoki Sportcentrum ’kék’ csapata ellen vívtuk, akik az előző meccsükön bemelegedve, kellő intenzitást követeltek a lányainktól.

A kezdő játszmában, szokásunkhoz híven döcögősen ment a játék. A számtalan technikai és helyezkedési hibánk ellenére érezhető volt a fölényünk, de meg kellett küzdenünk önmagunkkal is. A pontatlan bejátszásaink és a sikertelen nyitásaink sem segítettek élvezni a játékot. A hibáinkon csak a ragyogó egyéni megoldásaink tudtak átlendíteni. Mindenből kaphattunk ízelítőt, amit a lányaink tudnak. Zsinórban három nyitás, tudatos és pontos ejtések, tankönyve illő bejátszások, remek ütemű pontos feladások és félelmetes ütések is, csak ezen megmozdulások arányát nem tudtuk magasabb szintre emelni. Nagy küzdelmek árán, de végül behúztuk a szettet.

A második játérészben többnyire az újonc lányaink kapnak szerepet a mérkőzésen, és egyre jobban teljesít mindenki. Egyre többször alkalmazzák a tanult technikákat és olykor az edzőjüket is meglepő módon teljesítenek. Jó nyitásokkal, nyitásfogadásokkal villognak és többször az összjáték is tudatosan megvalósult. A játszma végéig fej-fej mellett haladtunk, de ellenfelünknek sajnos jobban sikerültek a hajrában a nyitásai, ezért sajnos kiegyenlített a szolnoki csapat.

A harmadik játszmában megérkeztünk. Kétséget kizáróan zárták le a lányaink a mérkőzést. Szép játékkal, feljavult nyitásaránnyal, pontos befejezésekkel szereztük meg a megérdemelt győzelmet.

Rövid szünet után labdázással hangoltunk az eddig veretlen debreceni Tálent SE elleni rangadóra. A sorainkat felcserélve kezdtük meg a mérkőzést, és a játszma elején egészen meglepő módon teljesítettek a lányaink. Az ellenfelet ügyes megoldásokkal, jó nyitásokkal leptük meg az első szettben. Sajnos csak a játszma közepéig tartott a fellángolásunk, amikor az ellenfelünk rendezte a sorait, és pontos játékukkal felülkerekedtek rajtunk.

A második játszmában kisebb nyomással a vállunkon 1:0-s hátránnyal folytattuk a mérkőzést. Érződött az elvárás súlya, hogy itt most nyernünk kell. A vezetést szerző debreceni csapatot vitte előre az előnyük, ezért igencsak próbára tették a lányainkat. Nehezen tűrjük a nyomást. Sokszor bizonytalanul, kapkodva szórtuk el a pontokat, néha pedig bravúros megoldásokkal rukkoltunk elő. Egy igazi hullámvasút volt, de a végén diadalmaskodtak a lányaink.

A mindent eldöntő harmadik játszmánk jó hangulatban kezdődött a második szett megnyerése után. A lányok szépen küzdöttek, de a remekül felkészített ellenfelünk nem akarta megadni magát. A játékrész közepéig megfelelő ellenfélnek bizonyultunk, amikor megint elszakadt a cérna és képtelenek voltunk reagálni a debreceni lányok kiváló nyitásaira és határozott játékára. A pontatlanságaink a fejekben is egyre nagyobb zavart okoztak és az ellenfelünk elhúzott tőlünk. Már 24:11 volt oda, amikor debreceni csapat cseréi is megremegtek picit, hiszen az esélytelenek nyugalmával felpörögtek a mieink, és nagyszerű játékkal 24:20-ra feljöttünk. Sajnos ilyenkor egy apró hiba is elég, és ez be is igazolódott, de nagyszerű volt látni a lányokon, hogy amíg nincs vége a mérkőzésnek, beleadtak mindent. Sajnos a szettet és a mérkőzést is elveszítettük, de egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, amiből mindenki nagyon sokat tud meríteni.

Köszönjük a szülők támogatását, akik még ilyen távoli városokba is képesek eljönni, szurkolni, biztatni a csapatot!

Eredmények:

  • Szolnoki SPC kék – Palota RSC 1 : 2 ( 22:25, 25:20, 11:25 )
  • Palota RSC - Tálent SE U13 1 : 2 ( 14:25, 25:21, 20:25 )

  • Csak a Palota! ❤️