Palota Röplabda Sport Club

img
U19-es Balatonfüredi torna

2022. 01. 27. csütörtök

In medias res, avagy az eltűnt edző összekapja magát.

Lusta diák vagyok, kicsit elmaradtam a leckékkel. Nem is kicsit. Itt az ideje, hogy megérkezzenek a beszámolók az idei szezon versenyeiről, meccseiről. Igyekszem szorgalmas nebulóként körmölni, hogy behozzam a lemaradásomat.

Idén az U19 korosztályos csapatunk az I. Osztályban méretteti meg magát. Kicsit mókás ezt így 2022. január vége felé leírni, miközben szombaton már az ötödik tornánkon vettünk részt…

Balatonfüreden vendégeskedtünk egy napsütötte szombaton, ami azért is különösen érdekes, mert hókotrók díszkíséretében tettük meg a hangulatos buszút jelentős részét. Bizakodóan érkeztünk, bár voltak betegség miatt hiányzóink és a felkészülésünket sem tette zökkenőmentessé a szalagavatók végeláthatatlan dömpingje.

Első mérkőzésünket a BVSC ellen játszottuk. Talán lelkünk mélyén arra számítottunk, hogy meglepetést tudunk okozni, de ellenfelünk viszonylag hamar érvényre juttatta fizikális fölényét és kihasználta az alacsony szerkezetű sáncunkat. Ráadásul elég biztosan, határozottan szerváltak, a szervafogadással alaposan meggyűlt a bajunk (sajnos az egész nap folyamán). De a lányok nagyon tisztességesen küzdöttek, a mérkőzés képe sokkal kiegyenlítettebb volt, mint amit az eredmény mutat. A második játszma végjátékáig fej-fej mellett haladt a 2 csapat, akár a játszma megnyerésének esélye is felcsillant, de a végjátékban megint sok hibát vétettünk. Voltak biztató jelek a játékunkban, bíztunk a sikeresebb folytatásban.

Ami… valljuk meg, álom maradt. A második mérkőzésen a hazai csapat, a Balatonfüred volt az ellenfelünk. Sokkal stabilabbak, képzettebbek voltak nálunk, és bizony fizikálisan is fölénk nőttek. Szó szerint… Nem volt esélyünk szoros eredmény elérésére, ezt be kell vallani. Hiába küzdött becsülettel a Csapat, valahogy ma nem jött ki a valós tudásunk.

És a harmadik meccs… gyenge kezdés után erős visszaesés a MAFC-Nikola Tesla csapata ellen. Az idei szezon leggyengébb teljesítményét nyújtottuk, valahogy nem állt össze semmi. Pedig az ellenfelünk, nem csinált semmi extrát, csak szervált… és szervált… és szervált… Volt 1-2 hegyomlásra hasonlító játékosuk, de nem csináltak semmi extrát. Saját magunkat vertük meg úgy, hogy mélyen valós tudásunk alatt teljesítettünk. Az utolsó szettben az önbecsülésünkért hajtottunk, sikerült egy szoros játszmát játszanunk, de sajnos valahogy ma nem volt meg az a tűz, ami korábban jellemezte a csapatot. És valljuk meg, a kulcsjátékosok is elfáradtak a nap végére.

Nincs gond, megyünk tovább, a világ nem dőlt össze. Volt egy kevésbé sikeres tornánk, szettet sem sikerült nyernünk. Le kell szűrni a tapasztalatokat, különösen nekem, edzőnek. Látom az utat magunk előtt és látom, hogy miben kell fejlődnünk, hogy eredményesebbek legyünk. Akár már a következő tornán, melyet a BVSC rendez Budapesten február 12-én. Mondtam is a Lányoknak, hogy a hétfői edzésre mindenki legyen magasabb… 😊

Látom azokat az edzői hibákat, amiket ezen a tornán elkövettem és talán ez a lényeg. Mert nemcsak a játékos hibázik, olykor az edző is. A Lányoknak mindig mondom, hogy próbálják elfelejteni gyorsan a hibát, dobják le magukról, az már történelem. Ha azon rágódnak, az további rossz döntéseket szül mérkőzés alatt. Az edző viszont… nos, neki különösen tanulnia kell a hibákból. És ez így van jól.

A hazaút csendes volt, szokatlanul csendes. Elfáradtunk, és lehet, hogy mindenkiben ott motoszkált a hiányérzet. Bennem igen. Nagyon fájt, hogy nem használtuk ki az alkalmat. Nem építettünk hóembert és nem dobáltuk meg egymást hógolyóval. 😊

Eredményeink:

  • Palota RSC - BVSC-Zugló 0 : 3 ( 12:25, 19:25, 12:25 )
  • Palota RSC - Szent-Benedek RA-Piros 0 : 3 ( 8:25, 12:25, 8:25 )
  • MAFC-Nikola Tesla - Palota RSC 3 : 0 ( 25:6, 25:14, 25:22 )

  • A csapat tagjai: Szabó Renáta (csk), Zsárecz Lilla, Csóh Rebeka, Király Csenge, Kristóf Kata, Kristóf Lili, Fekete Gréta, Kóka Zsófia, Janka Tamara, Fülöp Kata