Harmadik mérkőzés az 5. helyért

2018. április 17. kedd

Szombaton, 14-én rendezték meg a TF csarnokában a mindent eldöntő harmadik mérkőzést az NB.I-es bajnokság 5. helyéért.

Lányaink nagyon jól kezdték a mérkőzést, remekül nyitottak, amivel az ellenfél nem tudott mit kezdeni. A fordulás után a hazai csapat magára talált, feljavultak mind nyitásban, mind nyitásfogadásban. A Palota nem tudta felvenni a ritmust, nem sikerült a TF fizikális fölényét ellensúlyozni.

A párharcot így a TF csapata nyerte 2:1 arányban, ezzel megszerezve az 5. helyet.

    TFSE - Palota Volleyball Team    3:1   (19:25, 25:20, 25:14, 25:17)

TFSE : Kolada, Poór, Villám Cs., Imreh, Zolnai, Amaro.
Csere: Horváth, Canelle (liberók), Zgyerka-Édes, Dobó.
Vezetőedző: Molnár István.

Palota : Hadnagy B., Király, Várhegyi, Durst, Mester, Misinszki.
Csere: Gazsi (liberó), Vígh, Pilissy, Bodnár, Lászlop.
Vezetőedző: Glózik János.

Molnár István : - Az első játszmában jobban izgult a csapat a kelleténél, a pocsék nyitásfogadásunk megbosszulta magát. A második szettől szerencsére sikerült rendezni a sorainkat, feljavultak a nyitásaink és a védekezésünk is jobb lett. A hatékonyabb támadásainkat rendszeresíteni tudtunk, elégedett vagyok a lányokkal mentálisan és fizikálisan is.

Glózik János : - A megnyert első szett után sajnos az edzéshiányunk kijött a mérkőzésen, játékosaimmal munkahelyi és iskolai elfoglaltságuk miatt nem tudtunk sokat edzeni a héten. Ez nagyban befolyásolta a mérkőzést, hiszen hullámzó teljesítményt mutattunk be nyitásban és nyitásfogadásban is. A második szettől kezdve nem tudtunk mit kezdeni a TFSE fizikális fölényével. Gratulálok az ellenfélnek.

A Palota az NB.I-ben maradásért a HÉP-Röpke SE Kecskemét csapatával játszik.