2018-as év első hazai NB.I-es mérkőzése

2018. január 22. hétfő

Szombaton, hazai pályán fogadta csapatunk az MTK Budapest együttesét.

A mérkőzés nem indult jól a Palota részről, mert semmi sem sikerült a lányoknak. Nem voltak nyitásfogadások, ebből következően támadások. De nem ment a nyitás, a sánc és a védekezés sem.

A második és a harmadik szettre kicsit összekapták magukat a lányok, voltak szép megmozdulásaik, de ez kevés volt a győzelemhez.

Palota csapatából jól játszott Lászlop Alexandra.

     Palota Volleyball Team - MTK Budapest    0:3   (4:25, 13:25, 13:25)

Palota: : Bodnár, Lászlop 5, Vígh, Durst H. 7, Mester 2, Bánlaki 2.
Csere: : Hadnagy R. (liberó), Gazsi, Várhegyi.
Vezetőedző: Glózik János.

MTK: : Kötél Zs. 3, Godó 8, Nyuka 5, Legros 12, Takács B. 14, Hatziefsztratiadu 5.
Csere: : Nagy F. (liberó), Lesi 1.
Vezetőedző: Tóth Gábor.

Az eredmény alakulása.
I. játszma: 0:5, 1:17, 2:23. II. játszma: : 4:8, 5:12, 11:16, 12:21. III. játszma: 1:5, 3:8, 6:13, 9:19, 12:24.

Glózik János: - Nagy erőfölényben volt az MTK.

Tóth Gábor: - Nagyon lendületesen és pontosan játszottunk. Fontos volt ez a győzelem, hogy a Haladás elleni meccsre megfelelő önbizalommal készülhessünk.

Folytatás 2018.01.28-án (szombaton) 17 órakor a TF termében..