NB.I. Elkezdődött.

2017. október 18. szerda

Felnőtt csapatunk számára is elkezdődött a 2017/2018-as bajnoki év. Az új lebonyolítás szerint a mieink a 2. csoportban kezdték meg szereplésüket.

Szombaton a Fatum Nyíregyháza csapatát fogadták hazai pályán. A mérkőzést nagy lendülettel kezdte a vendégcsapat. A mieink csak szaladtak az eredmény után, próbálták felvenni a ritmust. Sajnos a Nyíregyháza nem adott lehetőset a javításra és gyorsan megnyerte az első szettet.

A folytatásban lányaink nem hagyták elmenni az ellenfelet, remek játékkal 6:6-ig tartották magukat. Ekkor a vendégek beleerősítettek, sorra szerezték pontjaikat. A Palota nem játszott alárendelt szerepet, jól fogadták a nyitásokat, ebből voltak támadásaik. A jó sáncmunkából is láthattunk pontokat. A végjátékra az Nyíregyháza összeszedte magát és jó játékkal megnyerte ezt a második szettet is.

A harmadik játszmában a csapatok fej-fej mellett haladtak. Lányaink szép és okos megoldásokkal 11:10-nél átvették a vezetést. A folytatásban a vendégek megmutatták, hogy mire képesek, de a mieink nem hagyták magukat, remekül mezőnyöztek, nagyszerű támadásokat és nyitásokat láthattunk. A Nyíregyháza azonban megint jobban összpontosított a véghajrában és nyerte a szettet és a mérkőzést is.

Lányaink ezen a mérkőzésen megmutatták, hogy tudnak csapatként játszani. Látszanak még a hibák, de nagyon harcoltak, küzdöttek, szép játékot láthatott a közönség.

     Palota Volleyball Team - Fatum Nyíregyháza    0:3   (9:25, 16:25, 19:25)

Palota: : Bodnár, Várhegyi 5, Mester 2, Durst H. 5, Lászlop 2, Bánlaki Z. 6.
Csere: : Hadnagy R., Gazsi (liberók).,
Vezetőedző: Glózik János

Fatum Nyíregyháza: : Szombathelyi Sz. 11, Kalicsanyin 11, Kotormán 3, Matics 5, Vacsi 4, Valdez 3.
Csere: : I. Francesco, Tóth F. (liberók), Villám 10, Kundrák, Szabó L. 1.
Vezetőedző: Horváth András

Az eredmény alakulása. I. játszma: 3:8, 5:11, 6:16, 7:19, 9:24. II. játszma: 1:0, 1:5, 6:6, 6:10, 8:16, 10:21, 14:21, 16:24. III. játszma: 1:5, 4:5, 6:8, 11:10, 12:15, 14:16, 14:20, 17:21, 19:24.

Mestermérleg:

Glózik János: - Gratulálok a csapatomnak a tisztes helytálláshoz.

Horváth András: - Az első két játszmában viszonylag dinamikus játékkal, erőből játszottuk végig. A harmadikban némileg elbizonytalanodtunk, a Palota pedig szépen mezőnyözött.

Következő hazai mérkőzés 2017.10.28-án 17 órakor a TF ellen.