Ismét hazai pályán

2017. január 30. hétfő

Január 28-án hazai pályán fogadta csapatunk a budapesti MTK együttesét. Teljesen új csapatszerkezettel álltak fel a lányok, betegségek és egyéb elfoglaltságok miatt. A kispadon Valasik Marietta foglalt helyett Fekete Krisztina edző betegsége miatt.

A mérkőzés a papírformának megfelelően indult. Az MTK végig vezetve nyerte meg az első szettet. A második szettre egy új csapatot küldött pályára az edző, akik ezt meg is hálálták, mert 21 pontig végig a Palota vezetett. Sajnos, a végjátékot az ellenfél bírta jobban és nyerte a szettet. A harmadik szettben az MTK vezetett végig, de lányaink a nyomukban voltak. Ezt a szettet is a vendégek nyerték és így a mérkőzést is.

Lányaink játékában voltak bíztató jelek, remek teljesítmények, meccsről-meccsre jobb formában vannak.

    Palota RSC - MTK-Budapest    0:3   (11:25, 21:25, 19:25)

Palota RSC: : Király, Bodnár, Nyuka, Durst, Szelle, dr. Balczó
Csere: Tóth E., Vígh I.
Edző: Valasik Marietta

A felnőttek után juniorjaink is pályára léptek az MTK ellen. Itt is a papírforma érvényesült, az MTK a játék minden elemében a Palota fölé nőtt. Lányaink az első két szettben nagyon jól tartották magukat, csak a végjátékot nem bírták. Sajnos, a harmadik szettben szétesett a lányok játéka, nem volt nyitásfogadás, ebből kifolyólag támadás sem. A nyitásokkal is meggyűlt a bajuk. Így a szettet és a mérkőzést is az MTK nyerte.

    Palota RSC - MTK-Budapest    0:3   

Palota RSC: : Király, Rózsa, Németh, Boros, Tóth Bernadett, Tóth Boglárka, Kilián.
Edző: Valasik Marietta

Folytatás február 4-én Budaörsön, ahol cél az első győzelem megszerzése.