Továbbra is veretlen a Palota

2016. január 26. kedd

Január 23-án folytatódott az NB II-es bajnokság alapszaka. A Szegedi TE EHÖK SE együttesét fogadta hazai pályán csapatunk.

Hosszú, mérkőzés nélküli hetek után a lányok nehezen vették fel a ritmust a jól játszó szegediek ellen. Az első szettet, végig vezetve a vendég csapat nyerte. A második szettben 17:19-ig a Szeged vezetett, majd a lányok összekapták magukat és hozták a szettet. A harmadik és negyedik játszmában szinte lemásolták a lányok az első két játékrészt, így következhetett a mindent eldöntő ötödik játszma. A lányaink minden erejüket összeszedték és viszonylag könnyen nyertek az utolsó szettet.

Az egész mérkőzésre jellemző volt, hogy nagyon sok nyitást rontottak a lányok, nem játszottak jól, de a végére összekapták magukat és majdnem 2 órás csatában győzni tudtak. Ezzel megőrizték veretlenségüket az alapszakaszban.

Palota RSC - SZegedi TE EHÖK SE 3:2 (-20, 21, -22, 20, 6)

Palota: Bodnár, Kovács, Király, Vígh, Győri, Nyuka.
Cserék: Hajagos (liberó), Lászlop, Dénesi
Ezdő: Fekete Krisztina


Junior mérkőzés

Az idei első mérkőzés nagy küzdelmet hozott, remek játékkal nyertek a lányok. Dicséret illeti őket, mert többen már délelőtt Győrben játszottak két mérkőzést.

Palota RSC - SZegedi TE EHÖK SE 3:2

Palota RSC: Misinszki, Jezsek, Tóth, Nagy, Rózsa, Németh, Király, Leszkovszki A., Leszkovszki E.
Edző: Valasik Marietta