Most nem sikerült győzni a BSE ellen

2012. november 18. vasárnap

A Palota RSC együttese az NB I-es pontvadászat 11. fordulójában, hazai pályán, 1:3-as arányban maradt alul a Budapest SE csapatával szemben. Az alapszakasz első mérkőzésén kiváló játékkal még magabiztos győzelmet arattak a Városmajorban a rákospalotai lányok, de a sok hibával most saját magukat zárták el a győzelmi esélyektől.

Az első jétékrész Kiss Viktória két szép blokkjával indult és ezt követően az eredményjelző már nem is mutatott Palota előnyt ebben a játszmában. Soós Ivett eredményes támadásai és hatékony blokkja sem segített a felzárkózásban. Az első technikai szünetig már öt pontos különbséget épített fel a vendégcsapat (3:8). A folytatásban Mester Orsolya támadójátékára nem találtunk ellenszert, így Papp Dóri hiába bontotta le többször is az elé emelkedő blokkot, a városmajoriak tovább növelték előnyüket és a következő kötelező szünetre már jelentős különbséggel érkeztek (9:16). A szünet után újra Soós Ivett lendült támadásba és többször is szétütötte az ellenfél blokkját, majd egy szép ásznyitással szerzett újabb pontot. Ratimovszki Károly idő kérése után Mester Orsolya támadássorozatával megpecsételődött a szett sorsa, innét már nem tudott talpra állni a Palota (19:25). 0:1.

A második játszma biztatóan kezdődött a Palota számára. Papp Dóri két keresztlabdájával és Péter Kriszta ásznyitásával gyorsan magához ragadta az irányítást a hazai együttes. Rácz Márta kiváló támadójátékával szépíteni tudott ugyan, de az első technikainál mégis a Palotánál volt az előny (8:5). A folytatás már nem volt ennyire biztató, mert újra beindult a vendégek támadósora. Mester Orsolya és Kiss Viktória felváltva bombázta eredményesen a hazai védelmet, és ezzel egyenlített a BSE (11:11). Az eredményt látva Nyári Sándor időt kért, de ezzel sem tudta megtörni a városmajori csapat lendületét. A második technikai szünetre már ők vezettek négy ponttal (12:16). A szünet után Soós Ivett vonalra helyezett labdájával és Kovács Eszter blokkjával felcsillan a remény a hazaiaknál, de nem tart sokáig, mert a sok nyitásrontással és vonalon kívülre ejtett labdákkal a Palota nyerte meg a szettet a vendégcsapatnak (18:25). 0:2.

A harmadik játékrész kiélezett küzdelemmel kezdődött. A fej-fej melletti csatából végül a vendégek szereztek némi előnyt az első technikai szünetig (6:8). A szünet után Keppel Barbi támadta a vendégek blokkját sikerrel, Kovács Eszter pedig ezt elkerülve inkább mögé ejtette labdáit. Rácz Márta rafinált labdáival azonban nem tudott mit kezdeni a hazai gárda, így a vendégek előnye a második technikai szünetre is megmaradt (13:16). A folytatásban Kovács Eszter szép ejtése, és két hazai hiba után Nyári Sándor időt kért. Ez segített, mert Keppel Barbi ellentmondást nem tűrő támadásával és Kovács Eszter két egymás utáni ásznyitásával előbb egyenlített, majd átvette a vezetést a Palota (19:18). Ratimovszki Károly ekkor időt kért, ám ezzel sem tudta megtörni Keppel Barbi támadó kedvét, aki újabb sorozatra engedte el kezét. A vendégek második időkérése után Szikszai Viktória támadta eredményesen az ellenfél blokkját, de a túloldalon Rácz Márta is lendületet kapott és egy pontra felzárkóztatta csapatát. Végül Kiss Viktória hosszúra sikerült nyitásával nyerték a szettet a hazaiak (25:23). 1:2.

A negyedik szettet a hazaiak indították erősebben, de a vendégek sem hagyták magukat és rendre lefaragták a Palota pillanatnyi előnyét. Az első technikaira Bleicher Réka két bravúros ejtésével sikerült is fordítania a városmajori együttesnek (7:8). A szünet után kiváló mezőnyjátékával két pontra növelte előnyét a BSE, ám Szikszai Viktória remek támadójátékával és kemény blokkjával a házigazdák álltak előrébb (13:11). A folytatásban saját magával került harcba a rákospalotai csapat, mert minden szerzett pont után hibázott egyet (16:15). A második technikai szünetet követően Mester Orsolya használta ki a hazai csapat zavarát és egyenlített (18:18), majd Nyári Virág ásznyitása után pedig időt kért a Palota. A BSE lendületét már ezzel sem lehetett megtörni és végül Rácz Márta hatalmas bombája zárja le a mérkőzést (21:25). 1:3.

Palota RSC - Budapest SE 1:3 (-19, -18, 23, -21)
Rákospalota, 100 néző Játékvezetők: Halász Enikő, Éri Gergely.

Palota: Soós I. (10), Szűcs A. (1), Papp D. (10), Keppel B. (11), Kovács E. (14), Szikszai V. (14) Csere: Dénesi B. (liberó), Péter K. (2), Nyuka N., Oláh E..
Edző: Nyári Sándor

Budapest SE: Türmer D. (1), Kiss V. (10), Mester O. (16), Nyári V. (10), Rácz M. (10), Bleicher R. (5) Csere: Tóth (liberó), Kriegel O. (4), Sólyomvári, Nagy B..
Edző:Ratimovszki Károly