III. helyezett lett junior csapatunk

2016. május 09. hétfő

Junior csapatunk az NB II-es bajnokságot a Keleti csoportban a 3. helyen zárta.

example1

A cspat összeállítása:

Király Dominika (csapatkapitány), Boros Borica, Jezsek Evelin, Rózsa Nóra, Tóth Bernadett, Leszkovszki Anna, Leszkovszki Emma, Nagy Zsófia, Puskás Dóra, Németh Réka, Szfárli Nóra.

Edző: Valasik Marietta

example1 example2 example3 example1 example2


Két győzelem a Serdülő Budapest Bajnokságban

2016. május 05. csütörtök

Serdülő csapatunk két mérkőzést játszott az elmúlt időszakban. Az elsőt a Közgáz ellen, ahol betegség és sérülés miatt csak hatan tudtak pályára lépni. Rózsa Nóra betegség után újra az edző rendelkezésére állt és biztos irányításával győzelem lett a meccs végeredménye.

Eredmény:

  • Palota RSC - Közgáz 3:0
  • Palota RSC: : Király, Németh, Szfárli, Kilián, Misinszki, Rózsa.
    Edző: Valasik Marietta

    A következő mérkőzésen a veretlen MTK csapatát fogadták a lányok. Nagyon energikusan kezdtek a mieink, kifejezetten látszott rajtuk, hogy most nyerni szeretnének. Ezért mindent meg is tettek az első szettben. Jól védekeztek, ötletes támadásaik voltak. Adok-kapok volt mind a két térfélen, mind a két csapatnak többször is volt szettlabdája, de végül az MTK húzta be a szettet. A következő három szettben aztán sikerült elbizonytalanítaniuk a lányoknak az ellenfelet. Hosszú, helyezett nyitásokkal bátortalanná tették őket, így a támadásaik is gyengék voltak, amit a mi lányaink kimezőnyöztek, center támadásokat be tudták fejezni. Egy élvezetes, szép megoldásokkal tarkított mérkőzésen sikerült nyerni. Edzőjük gratulál az egész csapatnak, mert most látszott igazán a csapategység!

    Eredmény:

  • Palota RSC - MTK 3:1
  • Palota RSC: : Király, Németh, Szfárli, Kilián, Misinszki, Rózsa, Somogyi, Tóth Boglárka.
    Edző: Valasik Marietta


    Gyerek Budapest Bajnokság

    2016. április 15. péntek

    Április 11-én gyerek csapatunk lejátszotta első mérkőzését a Budapest Bajnokság 5-8. helyéért. Az ellenfél a Közgáz csapata volt, amely a játék minden elemében felkészültebb volt, így meg is nyerték a mérkőzést. Folytatás jövő héten az Úspest SC és az UTE B csapataival szemben, remélhetőleg több sikerrel.

    Eredmény:

  • Közgáz - Palota RSC 3:0
  • Palota RSC: : Ipach Nóra, Hakkel Viktória, Nagy Ivett, Vadász Anna, Csorba Kata, Baranyai Laura
    Edző: Nyuka Noémi


    Kismini torna

    2016. április 15. péntek

    Kisminiseink április 9-én Gödöllőn vettek részt egy felkészülési tornán. Hat csapat részvételével, két csoportban zajlottak a mérkőzések. A mieink egy győzelem és két vereséggel, összesítésben a 4. helyen végeztek.




    Eredmények:

  • KRA B - Palota RSC 2:0
  • KSE B - Palota RSC 0:2
  • GDSE - Palota RSC 2:0
  • Palota RSC: : Kiss Edina, Seprős Eszter, Seprős Anikó, Vincze Vivien, Nagy Kitti, Györkös Panna, Király Csenge, Nyíri Viktória.
    Edző: Nyuka Noémi


    Országos Serdülő Bajnokság

    2016. április 13. szerda

    Április 9-én játszották a visszavágókat a legjobb 6-ba kerülésért a csapatok. A csoport 3. helyezettje a 7. lett; a 4. helyezett pedig 10. Ebben a csoportban a Vasas és a Békéscsaba az esélyes. Mieinknek a Kaposvár ellen kellett nyerni ahhoz, hogy a 3. helyet megszerezzék. Ezt lelkes játékkal, jó nyitássorozatokkal sikerült is elérni.
    Mivel egyenlő a szettarány a két csapat között, így a pontok fognak dönteni a végső sorrend eldöntésében. Ez később fog kiderülni. De ettől függetlenül ez az eddigi legjobb eredménye a csapatnak Országos Serdülő korosztályban!!!
    Valasik Marietta edző nagyon elégedett ezzel az eredménnyel és a lányok egész éves munkájával.

    Gratulálunk a csapatnak és az edzőnek!!!

    Eredmény:

  • Palota RSC - Kaposvár 3:0
  • Palota RSC: : Király, Németh, Rózsa, Misinszki, Kilián, Somogyi, Erdődi, Szfárli.
    Edző: Valasik Marietta


    Serdülő Budapest Bajnokság

    2016. április 13. szerda

    Április 7-én játszotta serdülő csapatunk következő mérkőzését a Budapest Bajnokságban. Ellenfél a Közgáz együttese volt.
    Nagyon nehezen lendültek játékba a lányok, így az 1. szettet el is veszítették. Ezután magukra találtak, lelkes játékkal, jó csapatmunkával megnyerték a mérkőzést. Ezen a mérkőzésen debütált Schmél Violetta.

    Eredmény:

  • Palota RSC - Közgáz 3:1
  • Palota RSC: : Király, Németh, Rózsa, Misinszki, Kilián, Somogyi, Erdődi, Szfárli, Schmél, Tóth Boglárka.
    Edző: Valasik Marietta


    XXI. Szeged Kupa

    2016. március 26. szombat

    Március 19-20-án Szegeden szerepeltek Gyerek, Mini és Szupermini csapataink egy rangos tornán.
    Szombat reggel korán indult a "kis" csapat. Az első napon sajnos egyik csapat sem tudott nyerni. Este egy kiadós vacsorával zárták a fárasztó napot, amire az egyesület hívta meg minden (kisebb és nagyobb) játékosát. Másnap reggel már 8 órakor mérkőzése volt mindegyik csapatnak, ezért korán volt az ébresztő. Gyors reggeli után újra pályán voltak a lányok, hogy újból megkezdjék a harcot az ellenfelek ellen. Végre, sikerélmény is volt, a Gyerek A és a Szupermini csapat meccset tudott nyerni, így jól indult a napjuk. A folytatásban már nem sikerült nyernie egyik csapatnak sem. A fárasztó napot egy közös pizzázással fejezték be. Számos mini és Gyerek B korosztályú játékos nem olyan rég kezdett röplabdázni, de nagyon ügyesen helytálltak, sokat tanultak és tapasztaltak a 2 nap során. A Palota RSC nagyon büszke a lányokra, mert mindenki kihozta magából a maximumot, élvezték a játékot. És most ez volt a lényeg.

    Gyerek A csapatunk a 22. helyen végzett 25 csapatból.
    Csapattagok: Nagy Ivett, Seprős Eszter, Baranyai Laura, Hakkel Viktória, Ipach Nóra, Vadász Anna.

    Gyerek B csapatunk 25. helyen végzett 25 csapatból.
    Csapattagok: Vad Boglárka, Adamik Borbála, Páll Gréta, Csorba Kata, Finna Tünde, Hagymási Lili.

    Mini csapatunk 36. helyen végzett 40 csapatból.
    Csapattagok: Nagy Kitti, Vincze Vivien, Szemők Gréta, Kun Anna, Kis Edina

    Szupermini csapatunk 30. helyen végzett 33 csapatból.
    Csapattagok: Király Csenge, Seprős Anikó, Györkös Panna, Nyíri Viktória.

    Edzők: Valasik Marietta, Nyuka Noémi

    Külön köszönet a XV. kerület Önkormányzatának, hogy lehetőségünk nyílt a torna részvételén, és természetesen a szülőknek, akik sokat segítettek a gyerekeknek, edzőknek jelenlétükkel.



    Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság

    2016. március 02. szerda

    02.28-án hazai pályán játszotta következő csoportmeccseit serdülő csapatunk. Itt már a 12 között játszanak a legjobb 6-ba kerülésért. Csapatunk az egyik legerősebb csoportba került, így az első 2 meccsen papírforma eredmény született. Ennek ellenére nagyon jól felvették a harcot a lányok, voltak örömteli perceik is. Igaz, a Vasas ellen nem ezt mutatja az eredmény, de ők kimagaslóan a legjobbak. A Békéscsaba ellen meglepően jól játszottak, megnehezítették az ellenfél dolgát. A csoporton belül a Kaposvárral a 7-10-ik helyért vagyunk harcban. Sajnos, ezen a meccsen a lányok már elfáradtak fejben, utolsó mérkőzés volt a nap végén. Ráadásul, a csapatból többen is mérkőzést játszottak már pénteken és szombaton is, ennek tudható be a fáradtság. Ezek ellenére a lányokat nagyon nagy dicséret illeti meg! Folytatás áprilisban, ahol a cél a 7. hely megszerzése.

    Eredmény:

  • Vasas SC - Palota RSC 3:0 (25:6, 25:7, 25:10)
  • Palota RSC - Budapest Bank BRSE 0:3 (16:25, 22:25, 15:25)
  • MCM-Diamant Kaposvári RA - Palota RSC 3:1 (25:6, 25:10, 22:25, 25:18)

  • Palota RSC: : Király, Németh, Rózsa, Misinszki, Kilián, Somogyi, Erdődi, Szfárli.
    Edző: Valasik Marietta



    Serdülő Budapest Bajnokság

    2016. március 02. szerda

    Hazai pályán fogadta serdülő csapatunk az UTE csapatát 02.26-án. Sajnos, az őszi győzelmüket nem tudták újra hozni a lányok. Ehhez nagyban hozzájárult többek betegsége, ami új csapatszerkezet felállítását követelte. Ez új szituációkat eredményezett, ami nem volt begyakorolt. Elég nyögvenyelős mérkőzés lett belőle. Ráadásul, a bírók sem a mi oldalunkon álltak.

    Eredmény:

  • Palota - UTE 2:3

  • Palota RSC: : Király, Németh, Rózsa, Misinszki, Kilián, Somogyi, Erdődi, Tóth Boglárka
    Edző: Valasik Marietta



    Gyerek Budapest Bajnokság

    2016. február 25. csütörtök

    Gyerek csapatunk lejátszotta következő mérkőzését a Budapest Bajnokságban. Február 24-én a Kispest csapatát fogadták hazai pályán. A Kispest a bajnokság élén áll, így sima győzelmet arattak lányaink felett. A vereség ellenére a lányoknak voltak jó megoldásaik, szép labdameneteik. Meccsről meccsre egyre ügyesebben oldják meg a labdákat, már látszik az edzéseken végzett munka eredménye.

    Eredmény:

  • Palota - Kispest 0:3

  • Palota RSC: : Szabó Renáta, Csorba Kata, Baranyai Laura, Hegedüs Boglárka, Nagy Ivett, Seprős Eszter, Vadász Anna, Páll Gréta, Adamik Borbála.
    Edző: Nyuka Noémi



    OIB 7. helyezés

    2016. február 23. kedd

    Gyálon a Kispest SE rendezésében zajlott le az OIB következő fordulója 20-án, vasárnap. A tét az első 6-ba kerülés volt. Csapatunk az előző fordulóban egy győzelmet és két vereséget gyűjtött be. Így csak a 7. hely megszerzése lehetett a cél, de ehhez egy mérkőzést meg kellett nyerni. Ezt a lányok remek játékkal teljesítették is.

    Ezzel megszerezték a 7. helyet
    (ami nagyon nagy teljesítmény, mert az elmúlt években a 12-be sem tudtak bekerülni).


    Eredmény:
  • Palota - Gödöllő 0:3
  • Palota - Békéscsaba 0:3
  • Palota - Kispest 3:0

  • Palota RSC: : Király Dominika, Jezsek Evelin, Rózsa Nóra, Szfárli Nóra, Németh Réka, Puskás Dorottya, Tóth Bernadett
    Edző: Valasik Marietta



    Gyerek Budapest Bajnokság

    2016. február 12. péntek

    Gyerek csapatunk 08-án hétfőn, lejátszotta következő mérkőzését a bajnokságban. Közgáz csapat volt az ellenfél. Sajnos, a mienk csak hatan tudtak kiállni ezen a mérkőzésen sérülések, betegségek miatt. Így, az ellenfél erősebbnek bizonyult csapatunknál és megnyerte a mérkőzést. A vereség ellenére a mieinknek is voltak szép megoldásaik, de elmaradt a szokásos lelkesedésük.



    Eredmény:

  • Közgáz - Palota 3:0

  • Palota RSC: : Szabó Renáta, Adamik Borbála, Baranyai Laura, Páll Gréta, Seprős Eszter, Nagy Ivett.
    Edző: Nyuka Noémi



    Kismini Torna Budapest

    2016. január 31. vasárnap

    Kismini csapatunk vasárnap a Vasas pályán vett részt egy tornán. A csapatokat 3-as csoportokba osztották. A mienk a Gödöllővel és a Deltával (Érd) kerültek egy csoportba. Sajnos, mindkét csapattól kikaptak a lányok. A helyosztókon a 9. helyért a Dunakanyarral játszottak és remek játékkal győzni tudtak. Így megszerezték a 9. helyet 12 csapatból.



    Eredmények:

  • Gödöllő - Palota 2:0
  • Delta - Palota 2:0
  • Dunakanyar - Palota 1:2

  • Palota RSC: : Seprős Eszter, Vincze Vivien, Nagy Kitti, Seprős Anikó, Király Csenge, Györkös Panna
    Edző: Nyuka Noémi



    Szupermini Torna Érd

    2016. január 26. kedd

    Január 24-én Érden vett részt egy tornán mini csapatunk a Delta RSE szervezésében. A csapatokat 3-as csoportokba osztották a szervezők. A mieink a csoportban mind a 2 mérkőzésüket megnyerték. Nagyon ügyesen játszottak, szép megoldásokat és izgalmas labdameneteket láthattunk tőlük. Ezzel megszerezték az 1. helyet a csoportban, így döntőt játszhattak. Sajnos, a döntőre elfáradtak a lányok, elvesztették a mérkőzést, így ezüstérmesek lettek!

    Csoportmérkőzések:

  • Palota - Dunakanyar 2:1
  • Palota - Kertváros SE "B" 2:0

  • Döntő:

  • Palota - Kertváros SE "A" 0:2
  • Palota RSC: : Vincze Vivien, Nagy Kitti, Seprős Anikó, Györkös Panna, Király Csenge
    Edző: Nyuka Noémi



    OSB Győr

    2016. január 26. kedd

    Január 23-án Győrben játszotta következő fordulóját serdülő csapatunk. Az előző fordulóban mind a 2 meccset simán nyerték a lányok, így most is ezt várta tőlük edzőjük. A lányok teljesítették a kérést és megint 2 sima győzelemmel hagyták el a pályát. Ezzel a győzelmekkel bekerültek a legjobb 12 csapat közé.



    Eredmények:

  • Palota - Győr 3:0
  • Palota - Szombathely 3:0
  • Palota RSC: : Király, Rózsa, Németh, Somogyi, Misinszki, Kilián, Erdődi.
    Edző: Valasik Marietta



    OIB Békéscsaba

    2016. január 26. kedd

    Január 16-án Békéscsabán szerepelt ifjúsági csapatunk az OIB következő fordulójában. Itt már csak a legjobb 12 csapat vesz részt és küzd a helyezésekért.
    Eredmények:

  • Palota - Kispest 3:0
  • Palota - Békéscsaba 0:3
  • Palota - Gödöllő 0:3
  • Az első mérkőzést simán nyerték a lányok, igaz, a 3. szettben végig a Kispest vezetett, de a lányok összekapták magukat és megnyerték a mérkőzést. Ez után rögtön következett a Békéscsaba elleni mérkőzést, ahol szépen helyt álltak, de nem tudtak nyerni.
    Sajnos, a Gödöllő elleni mérkőzésre elfáradtak a lányok, így vereség lett a vége.

    Következő forduló február 22-én lesz. Ha a lányok ott is megverik a Kispest együttesét, akkor a 7. helyen végeznek.

    Palota RSC: : Király, Jezsek, Németh, Szfárli, Rózsa, Nagy, Puskás.
    Edző: Valasik Marietta



    Budapest Gyerek Bajnokság

    2016. január 20. szerda

    Hétfőn, 18-án gyerek csapatunk lejátszotta első mérkőzését az idei évben. Újpestre látogattak a lányok, ahol az ÚSC csapatával mérkőztek meg.

    Az első két szettet az Újpest nyerte. A lányok lelkesedése nem tört meg, ügyesen küzdöttek, nem szegték kedvüket az elvesztett szettek. Ennek meg is lett a gyümölcse, mert a harmadik játszmát megnyerték a lányok. A folytatásban az ellenfél játékosai közül az egyik lány megsérült, és mivel csak hatan voltak (a szabályok értelmében 6 játékosnál kevesebben nem lehet a pályán lenni), sajnos a mérkőzés félbeszakadt. Lányaink így végül papíron nyertek.

    Palota RSC - ÚSC 3:1

    Palota RSC: : Páll Gréta, Szabó Renáta, Hernádi Viktória, Baranyai Laura, Csorba Kata, Adamik Borbála, Vadász Anna, Nagy Ivett, Seprős Eszter.
    Edző: Nyuka Noémi



    Évzáró a serdülőknél és a junioroknál

    2015. december 16. szerda

    Megtartotta szokásos évzáróját a serdülő és junior csapatunk is. A Sződliget utcai csarnokban töltöttek el a lányok egy felejthetetlen estét, ahol volt zene, sütik, üdítők és vidámság. Természetesen a játék sem maradhatott ki ezen az estén sem. A nap zárásaként pedig a lányok átvehették az új melegítőket.

    Ezzel a remek nappal lezárták az idei évet a lányok.

    Folytatás januárban!



    Budapest Gyerek Bajnokság II. o.

    2015. december 16. szerda

    Utolsó mérkőzését játszotta gyerek csapatunk ebben az évben, melyet a Kispest csapata ellen vívott. Az első 2 szettben a Kispest jó nyitásaival nagy előnyre tett szert és simán nyerte a szetteket. A 3. szettben a lányaink összeszedték magukat, vezettek sokáig, fej-fej mellett haladt a két csapat. Végül, a Kispest nyerte a szettet és ezzel a mérkőzést. Minden dicséretet megérdemelnek a lányok, mert nagyon küzdöttek, nagyon ügyesek voltak.

    Kispest - Palota RSC 3:0 (9; 10 , 20)

    Palota RSC: Szabó Renáta, Baranyai Laura, Csorba Kata, Hernádi Viktória, Hegedűs Boglárka, Nagy Ivett, Seprős Eszter, Vadász Anna, Adamik Borbála.



    Évzáró és I. Rénszarvas Kupa a gyerek és mini csapatnál

    2015. december 15. kedd

    December 15-én tartotta a gyerek és mini csapat a szokásos karácsonyi partit a Sződliget utcai csarnokban. Szülők, hozzátartozók is eljöttek, hogy együtt töltsék az időt a gyerekekkel. Először a focilabda került elő egy rövid focimeccs erejéig. Majd következhetett a röplabda.

    Amíg a hálót felszerelték, addig sütik és üdítők elfogyasztásával pihentek a gyerekek és a felnőttek is. Ezután kezdetét vette az I. Rénszarvas Kupa 4 csapat részvételével. Remekül sikerült ez a délután/este, melyet végig zene kísért és természetesen a jó hangulat.



    Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság

    2015. december 13. vasárnap

    Serdülő csapatunk vasárnap játszotta következő fordulóját a Sződliget utcában. Idei utolsó szereplése volt ez a lányoknak, akik győzelmekkel zárták az évet. Remek játékkal, könnyen nyertek a Győr ellen, akik gyerek csapatukkal érkeztek. A Szombathely ellen is nagyon jól játszottak a lányok, ott folytatták, ahol a Győr ellen abbahagyták. Mindkét meccsen mindenki játéklehetőséget kapott és élt is vele.

    Eredmények:

  • Palota RSC - Győri DRC 3:0 (7; 7; 20)
  • Palota RSC - Szombathelyi Sportiskola 3:0 (10; 17; 16)
  • Következő forduló januárban, Győrben lesz. Ha ott is nyernek a lányok, akkor bent vannak a legjobb 12 csapat között.



    Budapest Gyerek Bajnokság

    2015. december 09. szerda

    Idén az utolsó előtti meccsét játszotta gyerek csapatunk. Magabiztosan kezdte a mérkőzést csapatunk, jó játékukkal szorossá tették az első szettet. Sajnos, a továbbiakban elfáradtak a lányok és nem tudták hozni az első szettben mutatott játékukat, így az ellenfél hagyta el győztesen a pályát.

    Palota RSC - Runkil 0:3 (-20; -13; -17)



    Remek játékkal zárták a juniorok az évet

    2015. december 06. vasárnap

    A felnőttek mérkőzése után a juniorok is pályára léptek az egriek junior csapata ellen. Nagyszerű játékkal, jó nyitásokkal lepték meg az ellenfelet és győztek. Edzőjük nagyon büszke a lányokra, mert bebizonyították, hogy tudnak csapatként együttműködni. Nagyszerű zárása volt ez az évnek. Külön köszönet a remek szurkolótábornak, akik végig lelkesen biztatták csapatukat!


    Palota RSC - VIKSZ Agria Eger 3:1 (23; -23; 20; 17)

    Csapatösszeállítás: Misinszki, Jezsek, Tóth, Nagy, Rózsa, Németh, Király, Leszkovszki A., Leszkovszki E.

    Edző: Valasik Marietta



    OIB 2. forduló

    2015. december 05. szombat

    Szombaton az ifjúsági csapat lejátszotta mérkőzéseit az OIB 2. fordulójában.

    Az első mérkőzést a Közgáz együttese ellen játszotta. Remek kezdés után (az első szettben 7 pontot csinált az ellenfél) visszavett a csapat a lendületből, ha nehezen is (20 pontig az ellenfél vezetett), de hozta a következő két szettet.

    Palota RSC - Közgáz 3:0

    A következő mérkőzésen pedig a Nyíregyháza volt az ellenfél. Ezen a mérkőzésen a játék minden elemében jobb Nyíregyháza nyert. Sajnos, a mieinknek nem sikerültek a nyitásfogadások és mezőnyben sem voltak jók a lányok. Ennek ellenére a csapat továbbjutott a következő körbe.

    Palota RSC - Nyíregyháza 0:3

    Csapatösszeállítás: Misinszki, Jezsek, Tóth, Nagy, Rózsa, Németh, Király, Leszkovszki A., Leszkovszki E.

    Edző: Valasik Marietta



    Kismini torna

    2015. december 05. szombat

    Kispesten 4 csapat részvételével tartottak tornát kismini csapatoknak. Résztvevő csapatok: Kispest SE, Eötvös, Kertvárosi SE, Palota RSC, Vasas SC.

    Kismini csapatunknak ez volt az első tornája és ehhez képest nagyon ügyesen és magabiztosan játszottak. Az utolsó három meccset egymás után játszották le, ez látszott is az utolsó meccsen, elfáradtak a lányok. Viszont, az első helyezést elnyerő Kertvárosi SE ellen a második szettben nagyot küzdöttek a lányok, fej-fej mellett haladtak az ellenféllel, pontot pont után csináltak., ám a végén a KSE elhúzott a pontokkal.

    Csapattagok: Seprős Eszter, Seprős Anikó, Nagy Kitti, Vincze Vivien, Györkös Panna, Király Csenge

    Edző: Nyuka Noémi

    Eredmények:

  • Palota - Eötvös 0:2 (-20; -17)
  • Palota - Kertvárosi SE 0:2 (-8; -20)
  • Palota - Kispest 0:2 (-17; -12)
  • Palota - Vasas SC 0:2 (-10; -7)


  • Gyerek csapatunk szereplése

    2015. december 02. szerda

    Gyerek csapatunk a Hercules B csapatával játszott. A csapatunk jó kedvűen kezdte a meccset, bár mint eddig is az első szettnek kicsit megszeppenve indultak neki. A jó nyitások és a jól kivitelezett sáncok nem voltak sajnos elegendők a nyeréshez a listavezető Hercules ellen.

    Palota RSC - Hercules B 0:3 (-13; -12; -12)

    Csapattagok: Szabó Renáta, Baranyai Laura, Csorba Kata, Hernádi Viktória, Hegedűs Boglárka, Nagy Ivett, Seprős Eszter, Vadász Anna, Adamik Borbála.

    Edző: Nyuka Noémi



    Budapest bajnokság Serdülő I. osztály

    2015. december 02. szerda

    Serdülő csapatunk is elkezdte a bajnokságot. Eddig 3 mérkőzést játszottak a lányok, ahol 2 győzelmet szereztek és 1 vereséget.

    Csapattagok: Misinszki Izabella, Hernádi Viktória, Rózsa Nóra, Somogyi Anna, Tóth Boglárka, Király Dominika, Szfárli Nóra, Németh Réka


    Edző: Valasik Marietta

    Eredmények:

  • MTK - Palota RSC 3:0
  • UTE - Palota RSC 0:3
  • Palota RSC - Közgáz "A" 3:0


  • Junior csapatunknak felemásra sikeredett az 1. forduló

    2015. december 02. szerda

    Junior csapatunk is lejátszotta az összes mérkőzését az 1. fordulóban. 3 győzelemmel és 3 vereséggel zárt a csapat.

    Szombaton a Nyíregyháza ellen léptek pályára. Az ellenfélnél a felnőtt csapat többsége szerepelt, így nehéz küzdelem elé nézett együttesünk. Sajnos beigazolódott, vereséget szenvedett a csapat.

    Palota RSC - Nyíregyházi Sportcentrum 1:3 (-16; -16; 20; -14)

    A csapat eddigi eredményei:

  • VIKSZ Agria RC - Palota RSC 3:2
  • Palota RSC - Ráthonyi Kft.-Eötvös DSE 2:3
  • SZTE EHÖK SE - Palota RSC 1:3
  • Palota RSC - Szolnoki Sportcentrum 3:2
  • HZSE - Palota RSC 2:3


  • Budapest Gyerek bajnokság II. osztály

    2015. december 02. szerda

    Gyerek csapatunk is megkezdte szereplését a Budapest bajnokságban. Az új edző, Nyuka Noémi irányításával nagy lelkesedéssel készültek a legkisebbek a mérkőzésekre.

    Eddigi eredmények:

  • Palota RSC - Újpest SC 3:0
  • MTK "B" - Palota RSC 3:0
  • Palota RSC - UTE "B" 0:3
  • Palota RSC - Közgáz 1:3

  • Csapattagok: Szabó Renáta, Baranyai Laura, Csorba Kata, Hernádi Viktória, Hegedűs Boglárka, Nagy Ivett, Seprős Eszter, Vadász Anna, Adamik Borbála.